2023.09.11.
Írta:
Targuba Noémi, HR tanácsadó, JobGroup [LinkedIn]
Bíró Viktória, Talent Sourcer, JobGroup [LinkedIn]
Az önéletrajzok formája, tartalmi elemei jelentős változáson mentek keresztül az egyre élesedő munkaerőpiaci versenyhelyzetben. A multinacionális vállalatok megjelenésével egy-egy munkakörben nagyobb létszámú munkavállalót foglalkoztatnak és bizonyos munkakörök, esetleg cégek presztízs értékkel bírnak a munkavállalók szemében. Ezért többen szeretnék, ha rájuk esne a választás egy-egy pozíció esetében. Kulcsfontosságúvá vált tehát, hogy egy nyitott jelölt ki tudjon tűnni a többi pályázó közül és ehhez a legerősebb támaszt az önéletrajz adja, hiszen ez egy olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy személyes márkánkat építhessük.
Végigvesszük azokat az önéletrajz elemeket, melyeket kötelezően fel kell tüntetni egy pályaív bemutatása során és ezekhez az elemekhez olyan megvalósítási javaslatokat teszünk, melyek egyaránt segítenek a pályakezdő vagy junior és a már nagyobb tapasztalattal bíró pályázók estében is. Bízunk abban, hogy összehasonlításunk mentén sikerül olyan tippeket és trükköket felsorakoztatnunk, melyek segítenek kitűnni a sablon önéletrajzok sorából, emelve annak esélyét, hogy egy interjú során bemutathassuk szakmai történetünket.
Miután elkészült az önéletrajz, abban is segítséget nyújtunk, hol érdemes elkezdeni pályázni és mire érdemes odafigyelni az CV elkészítését követően, a jelentkezések során.
Íme néhány tipp, hogy hogyan ragadd meg a figyelmet úgy, hogy a normákat követve egyedi értéket mutass be!
Az alapadatok megjelenítése bármilyen tapasztalati szinttel rendelkező álláskereső számára kiemelten fontos.
Mire figyelj?
Miért?
A mai kiválasztási és beléptetési folyamatok során a személyes adatok kezelése kiemelt szabályozást kapott. Ennek eredményeként egyes adatok, amelyek korábban alapvetőnek számítottak az önéletrajzban, mára kevésbé relevánsak lehetnek.
Az alapvető információk közül mindenképpen tartsd meg a neved és az elérhetőségeidet (e-mail cím, telefonszám). Ezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a munkáltató felvehesse veled a kapcsolatot és értesíthessen a további lépésekről. Azonban fontos tudni, hogy a mai kiválasztási folyamatokban már nem feltétlenül szükségesek olyan személyes adatok, mint a születési idő, lakcím, családi állapot vagy nemzetiség. Ezek a részletek már nem feltétlenül relevánsak a munkáltatók számára, és az adatvédelmi megfontolások miatt is egyre inkább elhanyagolhatóvá váltak.
Jelenleg már nem elvárás és nem kötelező a fénykép csatolása az önéletrajzhoz. Amennyiben úgy döntesz, hogy fényképet szeretnél hozzáadni, fontos, hogy olyan képet válassz, amely megfelel a professzionális elvárásoknak, és harmonizál az adott munkakör vagy iparág képével. Bár nem kötelező eleme az önéletrajznak, de egy gondosan kiválasztott fénykép pozitív hatást gyakorolhat az első benyomásra.
Az önéletrajzod elkészítése során ez az a rész, amit érdemes nagyon jól átgondoltan megjelenítened. Hiszen, itt jelezheted leendő munkáltatód felé, hogy mik az erősségeid, miben vagy jártas, mi tesz téged igazán piacképessé. Általában 4 hard skill az, amit egy Sourcer vagy egy HR-es szakember azonnal keres egy önéletrajzon, ezek pedig:
A többi hard skillről pedig általánosságban elmondható, hogy munkakör specifikus, ugyanakkor kitérünk pár olyan skillset-re, amit érdemes lehet feltűntetnie egy munkaerőpiacra frissen kilépő, valamint egy tapasztaltabb munkavállalónak.
Pályakezdőként alapvető fontosságú, hogy proaktívan kezeld a tapasztalathiányt, és hangsúlyozd a kézzelfogható eredményeket, amelyekkel már rendelkezel. Érdemes összeállítani egy listát, melyek tartalmazzák az eddig elért eredményeidet és az általad birtokolt előnyös készségeket.
Tapasztaltabb álláskeresőként, ha az elkészített önéletrajz sugallja a folytonos megújulásra való nyitottságot, az remek első benyomást kelthet. Az is jó alapot adhat, ha több évet töltöttél esetleg egy vállalatnál, hiszen elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot. Szenior munkavállalóként elsősorban azt érdemes mérlegelni, hogy fenti két eset kapcsán az általad leírt pályaút során mikor melyik értékkel tudsz éppen jól zsonglőrködni. Amit mindenképpen érdemes a pályaút bemutatása során hangsúlyozni, az a motiváció. Amennyiben az önéletrajz azt a benyomást kelti, hogy motivált vagy a fejlődésre és az új kihívások elfogadására, valamint képes vagy befektetni az időt és energiát a szakmai növekedésedbe, az számos új lehetőség felé sodorhat.
Ezeken a pontokon tudod kihangsúlyozni saját soft skilljeidet.
Ha pályakezdőként vagy juniorként keresel állást és csak 1-2 év tapasztalattal rendelkezel, az alábbi soft skillek fejlesztésére érdemes fókuszálnod. Amennyiben rendelkezel velük, az önéletrajzodban is érdemes megmutatnod.
Miért?
Pályakezdőként kiemelt fontosságú, hogy rámutass azokra a benned rejlő készségekre, amelyek vonzóvá tesznek majd a jövőbeli munkáltatóid számára. Azzal, hogy az erősségeidet hangsúlyozod, pozitív hatást gyakorolhatsz a kiválasztási folyamatra. Viszont érdemes elkerülni a sablonos megközelítést, és merj merész lépéseket tenni azért, hogy kiemelkedj a tömegből. Ez lehetőséget ad arra, hogy saját márkádat építsd és megragadd a figyelmet. Az önéletrajz és motivációs levél alkalmával igyekezz bemutatni azt a személyiséget és hozzáállást, amely valóban téged reprezentál. Legyen a stílusod egyedi, amely által az önéletrajzod nem csupán dokumentum, hanem eszköz a személyes történeted megosztására. Emellett fontos, hogy ne csak a száraz adatokra összpontosíts, hanem beszélj arról, hogyan alkalmaznád ezeket a készségeket a konkrét munkakörben és hogyan járulnának hozzá a vállalat céljaihoz. Tudd, hogy amikor pályakezdőként lépsz be a munkaerőpiacra, az első benyomásod és a saját márkád építése rendkívül fontos.
Ha már több éve aktívan dolgozol, akkor olyan soft skilleket is elsajátíthattál, amelyek megkülönböztetnek a frissen induló pályázóktól. Ezek a következőek:
Miért?
Az egyik legfontosabb lépés az önéletrajz megírásában az, hogy stratégikusan válaszd ki azokat a soft skilleket, amelyek kiemelik a legjobb oldaladat, és jól illeszkednek az adott pozícióhoz vagy szerepkörhöz. Például, ha vezetői tapasztalatokkal rendelkezel, azt érdemes hangsúlyoznod, mivel ezek az értékes készségek segíthetnek a csapatok irányításában és motiválásában. Ugyanígy, a problémamegoldásra és innovációra való képességeid is figyelemre méltóak lehetnek, mivel ezek olyan készségek, amelyek általában a tapasztaltabb szakemberektől elvártak. Az önéletrajzodba válassz ki öt olyan készséget, amelyeket úgy érzel, hogy a legjobban reprezentálnak és megtámogatják a céljaidat. Az ezeket követő kifejtésben adj konkrét példákat arra, hogy hogyan alkalmaztad ezeket a készségeket a gyakorlatban. Az eredmények és hatások kiemelése még meggyőzőbbé teszi a bemutatott soft skillek relevanciáját és erősségeit. Ahhoz, hogy az önéletrajzod ne legyen sem túl hosszú, sem túl rövid, ügyelj az információ sűrítettségére és az esztétikus megjelenésre. A kiválasztott készségeket érdemes egymás után vagy egymás alá felsorolva elhelyezni, hogy könnyen áttekinthető legyen.
Pályakezdőként is, mint tapasztaltabb munkavállalóként egyaránt érdemes kihasználni a különböző forrásokat és platformokat az álláslehetőségek felfedezéséhez, például karrierportálokat, állásbörzéket, vagy a közösségi médiát.
Pályakezdőként számos lehetőség áll rendelkezésedre megfelelő állás megtalálásához, karrierportáloktól kezdve a közösségi médián és egyetemi hirdetéseken át a toborzókig és tanácsadó cégek weboldalaiig. Ezek a helyek kiváló források az álláskeresésre. Itt találhatsz példákat, ahol érdemes körbenézned:
Miért?
Pályakezdőként a munkakeresésnek számos csatornája áll rendelkezésedre, amelyek segíthetnek megtalálni az ideális állást. Karrierportálok és szakmai weboldalak, mint például a Profession vagy a LinkedIn, lehetővé teszik számodra, hogy felkutass olyan pozíciókat, amelyek illeszkednek a szaktudásodhoz és érdeklődésedhez. Ezen kívül, érdemes figyelemmel kísérni az állásbörzéket, ahol közvetlenül találkozhatsz munkáltatókkal és megismerheted a különböző vállalatok ajánlatait. Az egyetemi hirdetések és az egyetemi Alumni hálózat lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kampuszon belül is felfedezd az álláslehetőségeket, és a már végzett diákoktól is tanácsot és támogatást kaphatsz.
Az önéletrajzodat és pályázataidat toborzók és személyes kapcsolatok révén is eljuttathatod a vállalatokhoz. Zyntern és hasonló platformok kifejezetten junior munkavállalókra fókuszálnak, és könnyebbé teszik a kapcsolatteremtést a megfelelő cégekkel. Ne feledkezz meg a tanácsadó cégek weboldalairól sem, mint például a http://www.job.hu/, ahol aktuális állásajánlatokat találhatsz, amelyek megfelelnek a képességeidnek és céljaidnak.
Tapasztalt munkavállalóként az álláskeresés során fontos szem előtt tartani a különböző lehetőségeket, beleértve a szakmai kapcsolatokat, cégkapcsolatokat és toborzókat, valamint a vállalatok és tanácsadó cégek weboldalait. Az alábbiakban összegyűjtünk néhány tippet, amelyek segíthetnek neked az következő munkahelyed megtalálásában:
Miért?
Az álláskeresés során fontos szem előtt tartani az olyan, kifejezetten senior munkavállalóknak szóló lehetőségeket, amelyek segítik a hatékony pályázást és a célzott álláskeresést. Az online térben az elsődleges platform a LinkedIn, ahol a szakmai kapcsolatok kiépítése és a releváns pozíciók felfedezése központi szerepet kap. Emellett a Profession.hu lehetőséget nyújt a senior szintű állásajánlatok megtalálására, ahol a részletes információk és a könnyű jelentkezési folyamat segíti az érdeklődőket.
A szakmai hálózatépítés és az aktív részvétel iparági eseményeken további eszköz a személyes kapcsolatok erősítésére és a releváns lehetőségek kiszűrésére. Ugyancsak érdemes közvetlenül kapcsolatba lépni olyan cégekkel, amelyek vonzóak lehetnek, vagy konzultálni fejvadászokkal és toborzókkal, akiknek szakértelme és kapcsolati hálója jelentősen megkönnyítheti a megfelelő állás megtalálását. Összességében az egyes lehetőségek kombinációja lehetővé teszi a senior munkavállalók számára, hogy hatékonyabban navigáljanak a munkaerőpiacon és megtalálják a számukra optimális pozíciókat.
Az állásokra való pályázás során a kulcsszavak fontossága kiemelkedő, mivel ezek nem csak az álláskeresőknek segítenek a különböző lehetőségek közötti válogatásban, hanem a munkáltatók és toborzók is a könnyebben megtalálják a megfelelő álláspályázatokat a sok jelentkező között. A megfelelő kulcsszavak körültekintő kiválasztása és alkalmazása hatékonyabbá teszi az álláshirdetések és önéletrajzok összehangolását.
Állást keresve kritikus fontosságú, hogy hatékonyan és célozottan kutassunk a megfelelő pozíciók és lehetőségek után, hiszen sok esetben a gyorsaság is döntő lehet egy-egy pályázat benyújtása során. A fent megadott kulcsszavak egyértelműen jelzik, hogy a meghirdetett munkakör milyen tapasztalatot, értékteremtő képességeket és kompetenciákat kívánna.
Reméljük, hogy összefoglalónk segít eligazodni az álláskeresés világában mind a pályakezdő, mind a már több éves szakmai tapasztalattal rendelkező álláskeresők számára és bízunk abban, hogy a megfelelő forma mellett sikerült iránymutatást adnunk, hogyan lenne érdemes felépíteni a következő lépcsőfok megtalálásához szükséges álláskeresési stratégiát.
Ha úgy érzed, hogy készen állsz a következő lépésre, akkor nézz körbe a www.job.hu weboldalunkon, ahol nem csak legfrissebb állásajánlatainkkal találkozhatsz, hanem frissen elkészült önéletrajzodat közvetlenül is elküldheted nekünk.