#JobGroup News #Iroda és munkahely

Mi is Szerethető Munkahely lettünk!

2022.12.20.

Mi is Szerethető Munkahely lettünk!

A Dreamjobs Szerethető Munkahely díjáról

Idén 6. alkalommal hirdette meg a Dreamjobs.hu a Szerethető Munkahelyek pályázatot. Azokat a cégeket díjazták, ahol a közönség és a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni.

2022-ben mi is elnyertük a Szerethető Munkahely díjat!

Büszkeséggel tölt el minket, hogy az az odafigyelés és kedvesség, ami csapatunkat jellemzi, nem csak számunkra nyilvánvaló, hanem a külső szemlélőknek is bemutathattuk. A JobGroup idén ünnepelte 30. évfordulóját és a három évtized alatt kialakult JobGroup szemléletmódot most Dreamjobs profilunkon mutattuk be.

Nézd meg a profilunkat itt: https://dreamjobs.hu/hu/company/jobgroup

A JobGroup csapata

Nagyon sokat jelent nekünk ez a díj, hiszen alapvető értékeink közé tartozik az, hogy kollégáink nem csak a munka területén partnerek, hanem a magánéletben is számíthatnak egymásra. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy kollégáink érezzék azt, hogy nem csak a cég működésében fontosak, hanem nélkülözhetetlen részei a csapatnak is. Számos olyan programot szervezünk, ahol csapatunk tagjai a munka keretein kívül is találkozhatnak és barátságok szövődhetnek. Csapatépítőink, rendezvényeink legendásan jó hangulatban telnek. Ezt a baráti, de mégis professzionális légkört és szemléletet szeretnénk tovább adni a magyar munkaerőpiac minden szereplőjének.

Amiért mi is Szerethető Munkahely lettünk

Bár sikereink fő mozgatórugója kiemelkedő csapatunk, más izgalmas tényezők is hozzásegítettek minket a Szerethető Munkahely díjhoz!

  • A JobGroupnál nyitott a légkör: ez lehetővé teszi azt, hogy mindenki beleszóljon a cég életébe. A meetingek és a csapatépítők remek helyszínéül szolgának ezeknek az újító ötleteknek.
  • Hatékonyságunk kulcsa az, hogy figyelünk arra, hogy biztosítsuk munkavállalóink számára rugalmas munkavégzést. Rendszeresen szervezünk személyes vagy online találkozót, hogy a rugalmas munka mellett is megmaradjon a személyes kapcsolat
  • Hibrid munkarendben működtünk: A home office nálunk alapvetően jár minden kollégának, nincsen kötelező irodai nap, de irodánk ajtaja bármikor nyitva áll minden kollégánknak.
  • Onboarding folyamatunk teljesen digitális. Az új kollégáinkat egy előre elkészített onboarding csomag várja, amely alkalmas arra, hogy gond nélkül be tudjon illeszkedni a csapatba. Az onboarding folyamatunk további elemei:
    • Minden eszközt rendelkezésedre bocsátunk az első napon
    • A naptáradban rögzítésre kerülnek a megbeszélések és oktatások
    • A csapattal 15-20 perces (online vagy személyes) beszélgetés során ismerkednek meg az új kollégák meg – ez a small talk rendszer!
    • Folyamatos támaszt nyújtunk az első időszakban a hibrid munkarend megszokásához
  • Irodánk teljes mértékben alkalmas a hibrid munkavégzésre. Modern tárgyalóink és közösségi tereink kiszolgálják a személyes munkavégzés minden igényét, de digitális eszközeink lehetőséget ad kollégáinknak akár a világ másik feléről történő munkavégzésre is.
  • A társadalmi felelősségvállalás fontos számunkra. 2022-ben közösen dolgoztunk, időnkkel, energiánkkal, tárgyi és pénzbeli adománnyal segítettük a Kompánia Alapítványt, az Autistic Art Alapítványt, a Bridge Budapest-et és az Edisonplatformot. Kötelességünk, hogy tudásunkkal, erőforrásainkkal, a munkaerőpiacon betöltött fontos szerepünkkel visszaadjunk a társadalomnak.
  • Edison Platform „Menő cég”-ként támogatjuk a jövő generációit egy jobb világ, egyenlőbb munkaerőpiac létrehozásával.
  • Bridge Budapest „Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet”-ként kiállunk a tiszta, átlátható, kölcsönösen támogató és etikus üzleti működés mellett.
  • Rendszeresen ott vagyunk az év szakmai rendezvényeink, és az évente több alkalommal is megrendezésre kerülő HR szakmai reggelijeinken vitatjuk meg a legfontosabb és legérdekesebb szakmai témákat, aktualitásokat.
  • A Brandcruiterrel közösen 4 hónapon keresztül mértük jelötjeink elégedettségét. Az országos átlagnál 24%-kal jobb eredményeket értünk el!
    1. Pályázat leadásának egyszerűsége: 4,02/5
    2. Előzetes cégismeretek: 3,18/5
    3. Álláshirdetés minősége: 3,67/5
    4. Személyes élmény a kiválasztás során: 3,88/5
    5. A kiválasztásban résztvevők felkészültsége: 3,92/5
    6. Visszajelzés és annak minősége: 3,9/5
  • A Brandcruiter segített kölcsönzött munkavállalóink elégedettségét is felmérni, akik munkaügyi és támogató folyamatainkat 4,66-ra értékelték 5-ös skálán.

Ez teszi különlegesség a JobGroup mindennapjait

Ezt szeretjük a legjobban az irodában

Új irodánkban azt szeretjük a legjobban, hogy együtt lehet a csapat és sose unatkozunk. Szeretjük, amikor Gyuri kávét főz és közben hallgathatjuk a vicces történeteit, szeretjük, hogy mindig van csoki a csokis tálban és szeretjük, hogy mindig van kihez fordulni egy közös ebédre vagy egy kis lazulásra.

Csapatunk tagjainak élete változatos:

  • Vannak köztünk elfoglalt anyukák
  • Tanulni kész egyetemisták
  • Aktív sportolók
  • A szakmában vagy a hobbijukban kiteljesedők
  • Távolra, más országokba költözők